1.fejezet

A családom nem nevezhető hétköznapinak. Palotában élünk, minden héten részt veszünk rengeteg fontos eseményen, olyanokon is ahol mi vagyunk a "sztárvendégek". Kiskorom óta a palotában nevelkedtem. Édesanyám a születésem után pár évvel meghalt egy tragikus autóbalesetben. Szerencsémre én akkor a bátyáimmal a Cambridgeben lévő kastélyunkban nyaraltunk a nagymamánkkal. Aki most a királynő.
-Madison hercegnő, kérem, fáradjon le a hallba valaki látni szeretné önt. - lépett be a szobámba Anne a főszobalányom.
-Köszönöm Anne, hogy szólt. Most elmehet, még össze kell gyorsan készülnöm.
-Értettem hercegnőm. - Anne pukedlizett egyet és kihátrált a szobából. Gyorsan felpattantam és lecseréltem a farmerom és az ingem egy szép ruhára.

Kb. 15 perc múlva leértem a hallba de nem láttam senkit. Anne nem szoktt szórakozni az ilyenekkel. Sőt meg se teheti különben kirúgják. Már éppen megfordultam amikor meghallottam a nevem a hall másik végéből. Halk hang volt de én ezer közül is felismertem volna. Fél évvel ezelőtt hallottam utoljára és most lefagytam. Összeszedtem magam és megfordultam. És a bátyám ott volt előttem teljes életnagyságban és nem csak képen láttam.
-Harry...-suttogtam és elkezdtem rohanni felé, mint az őrült. Örültem, hogy a papucsomat hagytam magamon mert egy magassarkúval most bajba lettem volna. Igaz,hogy a hall egy nagyon nagy és nagyon magas szoba volt ahol ha nincs teljes csend nem hallom meg a testvérem hangját. -Harry!- kiáltottam és lendületből a nyakába ugrottam. Felkapott és megpörgetett. Futás közben elhagytam a papucsaim valahol, így amikor lerakott a hűvös kőre kirázott a hideg.
-Szia tesó.- nevetett Harry és én újra megöleltem. Harryn az egyenruhája volt amit a seregben szokott hordani. Mondjuk a háborúból jön nem kéne csodálkoznom az öltözékén.
-Szia.- vigyorogtam rá.- Nagyon hiányoztál.
-Te is nekem, kicsi Madison Rachel Diana Blair.- imádtam amikor a teljes nevemen szólított.
-Ugye most már itthon maradsz?- néztem fel a nálam majdnem egy fejjel magasabb bátyámra.
-Igen maradok. Egy darabig biztos.
-Csak nehogy újabb botrányt kavarj, fiacskám.- a nagyi hangjára mindketten odakaptuk a fejünket az ajtóhoz.
-Á, felség, nem tetszik maga ismerni engem. Kérem, én olyan vagyok mint egy angyal.- vigyorogva meghajolt mire a nagyi csak mosolyogva megrázta a fejét és megölelte.
-Á, jut eszembe gyerekek, holnap bált rendezünk Harry tiszteletére, csípjétek ki rendesen magatokat! Az ország illetve az országban tartózkodók színe-javát hozatom a tiszteletedre. Büszke vagyok rád.- mosolygott továbbra is nagyi.
-Köszönöm, nagyi.
-Jól van gyerekek, most magatokra hagylak titeket lesz még egy konferenciám de ti élvezzétek csak az életet!- paskolta meg nagyi Harry vállát én meg kézen fogtam és rohantam vele az udvarba. Harry csak nevetett de tartotta a tempót. Sőt, meg se kottyant neki.
-Madison hova megyünk? - követett a testvérem.
-Ki.  A szabadba. Nem tudom. - vontam meg a vállam.
-Oké, akkor menjünk az útvesztőhöz!- ajánlotta fel és már futott is. Kiskorunkban mindig ott játszottunk. És ez a mai napig igaz, hogy ott játszunk. Itt újra gyereknek érezhetjük magunkat, itt nincsenek problémáink.

Harry befutott a sövények közé és nyomát vesztettem. Igaz van egy emelvény középen de ha arra felmegyünk, az azt jelenti hogy feladjuk. A talpamat kicsit szúrta a kavics de a kezemben lévő papucsaimat gyorsan felvettem és elindultam, hogy megkeressem a bátyám. Azt lehetne hinni hogy már kívülről tudjuk az utakat pedig nem mert minden hónapban megváltoztatják a járatokat. Lépteket hallottam és inkább bebújtam egészen a bokor lombjai közé. De nem a bátyám volt, hanem egy palotaőr. Megnyugodtam és kijöttem a levelek közül. Az őr rögtön haptákba vágta magát és meghajolt. Felismertem, ő járőrözik már pár éve a kertben néhány társával együtt. Vagyis ő a kertben járőrözők főnöke, vagy hogy is mondják ezt. Alig pár évvel idősebb nálam, legalábbis így ránézésre.
-Á, jó napot...- itt megakadtam mert nem tudtam a vezetéknevét. Szerencsémre ki volt írva a kis bilétájára és onnan le tudtam olvasni. -...Woodson palotaőr.
-Jó napot kívánok, felség. - hajolt meg újra és fülig vörösödött. Zavarba hoztam, mert hozzászóltam? Elképzelhető.
-Nem látta a bátyámat?
-Nem, felség, nem láttam.
-Köszönöm, elmehet.- újra meghajolt és távozott. Hol lehet Harry? Elindultam hát arra amerre az őr ment és valahogy egy kis idő múlva a közepén találtam magam. Feladjam? Vagy ne? És ha esetleg megtalálom? Tovább folytattam az utam egy másik járaton át. A következő sarkon láttam egy vörös villanást. Harry! Amilyen halkan csak tudtam elkezdtem utána futni nehogy nyomát veszítsem. befordultam és ott állt háttal nekem és éppen kukucskált ki egy másik sarkon. Háhá, tesó ezt most elveszítetted. teljes sebességgel nekiiramodtam és a hátára ugrottam. Szegény nem számított rá, hogy érkezem ezért előre esett én meg rá. Szinte mindketten fuldokoltunk a nevetéstől. Nem tudom mennyi ideig feküdhettünk ott nevetve.
-Gyere, most már menjünk be.- szólalt meg, majd valahogy mindketten felálltunk és folytattuk utunkat a palota felé.